Alkotókör

„Féltem, mert azt hittem nem fogok TUDNI.

Aztán rájöttem, hogy ÉREZNI kell. Engedni ÉREZNI. Benne LENNI, MEGÉLNI. Megtörtént. Volt, hogy időn és téren kívül kerültem, megérintett, felzaklatott, helyére tett dolgokat, megértetett, oldott, megríkatott…

Nem pontosan „kellett” rajzolni, krétázni, patakba mártott ecsettel maszatolni… Nem „kellett” semmit.

A felolvasott történet lélekben való lenyomata került papírra. A kéz dolgozott, nem volt mi tudatosan irányítsa. El kellett már indulni. Nem kell tökéletesnek lenni. Csak legyünk jók. Elég jók”

Szétszedett és újraépít. Elindított, megmozdított, kizökkentett, lenyúlt értem és felemel. Most már csak rajtam múlik, hogy tovább építem, tovább mozgatom, tovább emelem magam. Közelebb léptem önvalómhoz és szeretteim örömére boldogabb lehetek általa. Nagyon sok hozzáadott értéket képviselnek számomra a csoporttagok hozzászólásai, meglátásai, amik révén alkotásaim, lélekmunkám kerekebb, tágabb megismerésre nyílt alkalmam. Én varázslatot kaptam, mindenben rejlő lehetőséget, az újramegújulás lehetőségét hoztam el magammal!”

„Én ezúton is szeretném megköszönni a csodás élményt, amit az alkotás megtapasztalása nyújtott. Fantasztikus volt a lelkem mélyéből és mások tükrében megtapasztalnom azt, ami bennem van.”

„A színek napja művészetterápiás alkotónapon vettünk részt, ahol a „véletlen” úgy hozta, hogy ketten maradtunk a csoportban, mert a többiek betegség miatt nem tudtak eljönni. Hihetetlen felismeréseket kaptam az alkotótársamtól, mintha minden egyes alkotással egymásnak üzennénk. A legérdekesebb az volt, amikor a végén kiraktuk az összes elkészült képet és az ugyanabban a témában készült alkotásunk olyan volt, mintha egy kép lenne. A képre rajzolt szivárvány ott végződött az egyik papíron, ahol a másikon elkezdődött. Mély önismereti munka volt ez a nap is. Szeretném folytatni, mivel olyan megtartó és inspiráló számomra.”